12. fejezet

HŰHA!
Hatalmas sebességgel terjed az oldal, egyre több a
megtekintések száma! Emellett, kaptam e-mailt Romániában
és Szlovákiában élő magyar lányoktól is, biztosítva engem töretlen
olvasásukról és szeretetükről!
Ennek örömére fénysebességgel igyekszek írni nektek,
hogy egy kis örömet én is adjak át, ne csak Ti nekem!
Tudom, most ez a rés egy kissé rövid lett, de szóljon ez
azoknak, akik nem tudják meghozni valamely döntésüket,
akik félnek, akik tanácstalanok a szerelemben!
És legfőképp magatoknak!
Olvassátok magatoknak, a lelketeknek! Szeretlek titeket!

* * *

A visszapillantó tükörben Tom-ot pillantottam meg, ahogy valamit a kezében lóbálva rohan utánam. Lefékeztem és az út szélére húzódtam, majd megvártam míg mellém ér. Nem cicózott, bepattant mellém.
- Ezt Nunu küldi - teszi az ölembe a mappát a leleteimmel.
Gyomorgörcs, para, a lebukás mindent átható félelme és a fontos kérdés:
- Beleolvastál Tom? Ugye nem?!
- Hát, izé - babrálta az ujjait - bele. És nagyon szer vicc.
- Tom - fordultam felé - ez rohadtul nem vicc. Rákos vagyok, érted? Daganatom van, tumorom... hogy mondjam még, hogy ne nézz így rám?
- Egyszerűen csak el kellett volna mondanod. Szerinted nem egyszerűbb, ha tőled tudjuk meg? - vádolt, és igen. Joggal tette mindezt.
- Nem értheted. Nem te fogsz meghalni. Szerinted mégis hogyan mondjam el a többieknek?
- Állj eléjük, és mondd a szemükbe. Még senki se tudja ugye?
- De, Nathan volt az első, akinek elmondtam és Nunu is tudja. Most pedig már te is. De nagyon szépen kérlek, tartsd meg a titkom. Legalább a koncerting! Utána hétfőn elmondom a többieknek is, de addig kérlek ne tegyél semmit - szinte könyörögtem neki. Tudtam, hogy egyre több embert rángatok bele a kálváriámba, mégis képtele voltam odaállni a számomra legfontosabb emberek elé és közölni velük, hogy lehet ennyi volt - Sokáig fogsz még ilyen megvetően nézni rám vagy mész?
- Alkut ajánlok - a szavak kimondásakor nagyon megenyhültek a vonásai - szóval. Én kérek valamit, te nem kérdezel, nem állítasz feltételeket csak segítesz. Cserébe megőrzöm a titkodat, de csak hétfőig. 
- Bármit kérhetsz - mondtam, és úgy is gondoltam - csak gyorsan mondd, mert sietek Nanc-hez.
- Nos, épp róla lenne szó. Nunu bemutatója után lesmároltam a húgod, majd egy bárban egy másik csajt is. Ezért a tesód most valószínűleg gyűlöl, ebbe viszont belepusztulok. Amióta csak ismerem, másra se tudok gondolni.
- Mégis rámásztál az első csajra, akit utána megláttál... - vettetem közbe, ám ő ügyet sem vetett rám.
- A lényeg, hogy ki kell engesztelnem. Ebben kell a tanácsod és a segítséged.
- Meglepetés - nem tudom miért segítettem neki. Valószínűleg a titoktartás kényszere hajszolt bele ebbe a döntésbe, pedig a lehető legtávolabb akartam tudni a húgomtól ezek után - romantikus meglepetés. Érezze, hogy meg is halnál azért, hogy vele lehess és azt érezze, nincs más, csak Ő. És esküszöm kicsinállak, ha fájdalmat mersz okozni - szólásra nyitotta a száját, de belefojtottam. Még nem végeztem - Legyél ott neki! Szüksége lesz valakire.
- Köszönöm - szorította meg a kezem és kilépett a járdára - és erősebb vagy, mint hinnéd - mondta még utoljára, majd eltűnt Nunu bejárati ajtaja mögött.

*Nancy szemszög*

- Egy csokis frappét, de azonnal - szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Megfordulva nőverem aranyló fürtjeit pillantottam meg.
- Hát te meg? - kérdeztem teljes meglepettségben.
- Érted jöttem, úgy tudom, hamarosan vége a munkaidődnek - világosított fel és tökéletesen igaza volt. Az órámra néztem és boldogan realizáltam: 2 perc és ténylegesen szabad vagyok mára. Megcsináltam Lizy frappéját, átadtam a stafétát kollégámnak Corina-nak majd hazaindultunk.
- Te smároltál Tom-mal és még csak be sem avattál - támadott le az én édes nővérkém azon nyomban, ahogy beültünk a kocsijába.
- Bocsi, de alig találkoztunk azóta - szabadkoztam - És te mégis honnan tudod mindezt? Csak nem...?
- De ige, Tom mesélte, ahogy azt is, hogy utána nem volt épp egy lovag.
- Akkor nincs mit mesélnem - zárnám rövidre a beszélgetést.
- Álljon meg a menet! Tudni akarom mit érzel iránta.
- Semmit - vágtam rá azonnal. Holott, igen heves érzelmeket tápláltam iránta. Az egyik felem sokkal jobban gyűlölte, mint eddig bárkit, de közben a másik felem meg... Iszonyúan újra akarta élni azt a csókot. Tudtam, életem legnagyobb hibája volt hagyni, hogy megtörténjen. De megtörtént és most itt vagyok. A nővérem kocsijában ülve, és még magamnak is félek beismerni az érzéseim, nemhogy neki.
- Nem vágsz át - zökkent ki Lizy - A testvérem vagy, elég régóta ismerlek ahhoz, hogy lássam, valami elképesztő módon rágja a lelked. Mondd el!
- Tudod - kezdek bele - Jay is szerelmet vallott - ezt most miért mondtam? Minek bonyolítom az amúgy sem egyszerű helyzetem? Bravó, tapsvihar.
- Akarod bármelyiküket is - kérdezett halálkomolyan, miközben tekintetét az út forró aszfaltjára szegezte.
- Jay a barátom, és annak ellenére, hogy évek óta ismerem mégsincs meg az a bizonyos szikra, amiről a Nagy Könyvben írnak. Valahol mélyen viszont tudom, hogy kettejük közül ő lenne a biztosabb pont. A látszat ellenére hűséges fiú és passzolnánk is. Eközben meg ott van Tom. Tom, aki olyan érzéseket hozott felszínre bennem, amilyenekhez hasonlóval nagyon régen volt dolgom. És hiába motoszkál ott a fejemben a tény, hogy veszélyes, kell nekem - ismertem be inkább magamnak, mintsem Lizy-nek - És nincs mit tenni. Mindig is lesznek olyan dolgok, amelyekről tökéletesen tudod, hogy fájdalmat fognak okozni, muszáj megélned őket. Azért, mert akarod.
- Meglepően bölcs vagy ma kicsi Nancy - mosolygott rám azzal az átható és óvó mosolyával Lizy. És igen, még magamat is megleptem.
- Na és veled mi a nagy harci helyzet? - eveztem át nővérkém életének elemzésére sajátom helyett.
- Minden a legeslegnagyobb rendben! Tökéletes párkapcsolatban élek, egy olyan húgom van, mint Te és fantasztikus barátaim. Hát kell ennél több? - kacsintott rám. Irigykedtem egy kicsit. Általában én vagyok a pozitívabb, de ez most más. Most én vagyok negatív és ő a derűlátó. Változnak az idők és ez így van rendjén - azt hiszem.
- Mi lenne ha holnap moziznánk egyet? - érdeklődik Lizy. Basszus, teljesen kiment a fejemből és hagytam, hogy rámsózzák az egész napot.Esdekelve kértem bocsánatot és megígértem, hogy a fiúk koncertje előtt együtt vágjuk magunkat puccba.
- Sőt, mi lenne ha ma este filmeznénk otthon és tartanánk csajos estét? - jutott eszembe a korszakalkotó ötlet.
- Sajnos vacsorameghívásom van, így marad a vasárnap - lombozott le gyakorlatilag fél másodperc alatt a saját testvérem. Úgy tűnik, tökéletes magányra vagyok ítélve a mai est folyamán.

*Tom szemszög*

Nehéz délutánnak nézek elébe ahogy érzem. És nehéz napoknak is, sebaj Tom, fasza csávó vagy - mondtam a tükörképemnek, immár a villánkban, Nunutól hazatérve. És tényleg, eléggé jól nézek ki mi tagadás. Na de gyerünk, ideje belefogni a mai napra tervezett küldetéseimbe.
1. felvonás: beszélgess el Max-el Lizy-ről úgy, hogy meg ne sejtsen semmi rosszat. Na ha ezt megcsinálom, akkor még nagyobb király vagyok, mint eddig.
Max a jól megszokott helyén, a nappaliban gubbasztott a tévé előtt, de rá sem pillantott az óriáskijelzőre. Inkább a telefonját nyomkodta, komolyan, szerintem el fognak deformálódni az ujjpercei.
- Csak nem Lizy-vel küldözgettek egymásnak nyálasabbnál nyálasabb üzeneteket? - huppantam le mellé.
- Eltaláltad - közölte egyhangúan, le sem emelve szemét az aprócska kijelzőről.
- És hajlandó vagy társalogni velem egy nagyot? Kell a tanácsod.
- Hohó! Tom Parker a tanácsomat kéri? - nézett rám tettetett meglepettséggel.
- Na, de komolyan. És ki is akarlak faggatni.
- Na akkor kezdjünk bele, amíg tényleg ilyen komoly vagy - majd bepötyögött egy valószínűleg olyan szinten nyálas üzenetet, hogy Lizy telefonjából csurog a nyál, de nem érdekelt. Lerakata azt a szart és rám figyelt. Vesd be magad Tom, ügyes gyerek vagy te. Jézusom... úgy érzem magam, mint mikor készülök becserkészni egy csajt és győzködöm magam. Meglehetősen fura.
- Mi a helyzet Lizy-vel? Dúl a szerelem, öregem?
- Jól látod. Perpillanat a legfontosabb az életemben. Persze a bandával egyetemben - zárja hihetetlenül rövidre.
- Én tökre örülök, hogy boldog vagy, pláne, hogy hihetetlen jó szövegeket írsz szerelmesen. De biztos jó ez, hogy ennyire? Mi lesz ha elveszíted? Sosem jó, ha valamit vagy valakit annyira szeretsz, hogy az elvesztése után összezuhanj. Biztos vagy az érzéseidben?
- Mi van, te átmentél valami homokos agykurkászba? - kérdezi röhögve - De egyébként igen, biztosan tudom, hogy ő a legjobb dolog az életemben.
- Akkor jó - veregettem vállba - Most pedig akkor jöjjön a kérésem. Hogy engeszteljem ki Nancy-t?
- Te beleestél a csajba - konstatálja hatalmas és gúnyos vigyorral drága kopasz barátom - egyébként lehet jobban jársz, ha erről Lizy-t kérdezed. Az ő húga.
- Őt már kérdeztem és valami romantikus meglepetést ajánlott. De ezen belül ő se tudott többet. Szóval segíts öreg.
- Van bármi ötleted?
- Hát gondoltam rá, hogy telerakom azt a Starbucks-t, ahol dolgozik rózsával, még nyitás előtt. De az túl giccses.
- Mi lenne ha beülnél egy szál gitárral a kávézóba és énekelnél neki valami szívhez szólót?
- Te egy zseni vagy Max - vágom jól tarkón hálám jeléül, és rohanok is fel intézkedni a szobámba. Két legyet egy csapásra - jobban sikerült, mint gondoltam.
Hatalmas dicséret neked, Tom Parker - dicsérem meg magam ismét a tükör előtt.

*Lizy szemszög*

Hugicát kifaggatós délután után, kissé nyugodtabb lélekkel indultam el a vacsorára Ginger-hez és a mamájához. Szeretek új embereket megismerni, a kicsi és az anyukája pedig különösen szimpatikusak voltak.
Egy barátságos kis családi házhoz érkeztem, miután követtem a GPS-em utasításait a betáplált cím után. Az újdonságok előtt jól ismert kellemes bizsergéssel csengettem be. Ginger nyitott ajtót, mosolya olyan őszinte volt, hogy azon nyomban nekem is fülig ért a szám. A konyhába vezetett, ahol anyukája sürgött-forgott.
- Szia Lizy - üdvözölt majd az étkező felé irányított és rögtön hozta is a vacsit, mégpedig egy hatalmas tepsinyi vegetáriánus lasagne-t. Isteni volt és evés közben a kis Ginger rengeteget beszélt. Jó érzés volt olyan emberek között lenni, akik nem a hírnevem, a modellkarrierem vagy épp a fiúk miatt akarták velem tölteni az idejüket. A lasagne-t csodás almás piskóta követte, majd a kis Mosolytündér a szobájába vonult játszani.
- És mit keres egy ilyen szép lány a kórház környékén egy ilyen gyönyörű nyári napon? - kaptam meg a már várt kérdést. Úgy éreztem, Alice - így hívták ezt a mosolygós, tisztaszívű anyukát - előtt bátran lehetek őszinte.
- Az a helyzet, hogy azért voltam bent, hogy megtudjam, rákos vagyok.
Azzal ellentétben, amit a többiek szemében láttam, ő egyáltalán nem volt meglepve. Valószínűleg látta az értetlenséget rajtam és gyors magyarázatot is adott a fejemben felmerült kérdésekre.
- Tudod, Ginger leukémiás. Már nem lepődök meg, ha egy fiatal és külsőleg életerős lány ilyen tényt közöl velem. És, milyen kezeléseket ajánlottak?
- Egyet itt, de várólistás lennék és 3 európai kórházba utazhatnék akár azonnali hatállyal.
- És mi a döntésed?
- Még nincs döntésem... És Ginger-nek milyen kilátásai vannak - tereltem el magamról a témát.
- Hasonlóak, de ő csak egy európai lehetőséget kapott, Londonban. De nem tudom - lassan megindultak a könnyei - tudom, hogy neki a londoni klinika által nyújtott dolgokra lenne szüksége, de nem merem egyedül elengedni. Én pedig nem vagyok abban az anyagi helyzetben, hogy vele menjek.
Hirtelen minden kitisztult, és tudtam milyen döntést kell meghoznom. Szó nélkül tárcsáztam Dr Parkson számát, és meg sem várva köszönését, közöltem vele a döntésem:
- A londoni kezelést választom, egy feltétellel! Egy klinikára, egy szobába kerülök egy Ginger McDavis nevű, leukémiás kislánnyal.
- Elintézzük Miss Alexander - közli nyugtató hangon - és jó döntést hozott. De remélem tudja, hogy hétfőn indulniuk kell. Így is vállalja?
- Igen - szögezem le - még jelentkezem a részletek miatt. Köszönöm az eddigi munkáját doktor úr. Viszonthallásra - és leraktam.
- Te mégis mit műveltél? - nézett rám holtsápadtan Alice.
- Londonba megyek a lányoddal. És meggyógyulunk - ekkor az egyik fal mögül a kis Ginger szaladt hozzám és ölelt át. Valószínűleg mindent végighallgatott.
- Köszönöm - suttogta Alice a könnyeivel küszködve.

Hát eldőlt, irány London. Hogy mi lesz, és hogyan mondom el a többieknek? Fogalmam sincs. Úgy érzem, életem legnehezebb beszélgetései előtt állok...