- Had halljam! Mit keres rajtad egy pasipulcsi?
- Tulajdonképpen mikor mentünk a boltba fáztam és Max ideadta az övét.
- Áhá! Szóval Max. Jöhet is a következő kérdés. Mi lesz ma este nyolckor?
- Hogy is mondjam - vigyorogtam, mint egy tejbetök - randira hívott!
- Ki? Azt ne mondd hogy Max, mert rögtön kiváglak az ablakon - közölte szinte már visítva Nanc.
- Pedig de! Most pedig kapkodd magad, megyünk vásárolni! - tereltem erőszakosan kifelé az ajtón.- Tulajdonképpen mikor mentünk a boltba fáztam és Max ideadta az övét.
- Áhá! Szóval Max. Jöhet is a következő kérdés. Mi lesz ma este nyolckor?
- Hogy is mondjam - vigyorogtam, mint egy tejbetök - randira hívott!
- Ki? Azt ne mondd hogy Max, mert rögtön kiváglak az ablakon - közölte szinte már visítva Nanc.
- Minek? Egy vagon ruhád van...
- Mert gyönyörűnek kell lennem azért! Nem ronthatom el ezt a tökéletes lehetőséget érted?!
- Jól van, higgadj le én bármikor örömmel megyek vásárolni - ölelt meg - Jézusom Lizy, te reszketsz! Ennyire izgulsz vagy mi?
- Nem tudom ,egész nap fáztam... de ezt mintha ez a téma már előkerült a pulcsi kérdésnél. Felmegyek, felkapok valami melegebbet és már mehetünk is.
A gardróbból előhalásztam némi ruhát és úgy öltöztem, mintha ősz lenne és nem nyár közepe. Csak estére ne legyek lázas, imádkoztam magamban egész úton a pláza felé. Imádok Nancy-vel vásárolni, sokkal jobban tudja mi áll jól, ő a személyes kis stylistom. Gyakorlatilag céltalanul elindultunk keresni valami ruhát és kiegészítőket. Amint azonban beléptünk az első boltba, rájöttem, hogy egy komoly ismeretem hiányzik - mégpedig, hogy mi lesz az esti program. Kivonultunk hát a pláza Starbucks-jába és felhívtam Maxet.
- Na mi van máris hiányzom?
- Ne éld bele magad, csak azért hívlak, hogy mi lesz az esti program?
- Miért érdekel? Amúgy meglepetés, de csípd ki magad amennyire csak tudod!
- Hát ezzel kisegítettél - de válaszra sem méltatva letette. Tipikus pasi.
Megtudván, hogy gyönyörűnek kell lennem, Nancy végre nekiindulhatott csodás ruhám megtalálásának. Rengeteg habos-babos, királylányos ruha után aztán ráakadtam végül a tökéletes ruhára, amiben tény, ami tényleg tökéletesen festett rajtam.
- Már csak egy cipőt kell találnunk neked, és garantált a sikered Lizy!
- Na akkor haladjunk, még sminkelnem meg hajat csinálnom is kell!
4 cipőboltot jártunk be, de megtaláltuk a szintén teljesen tökéletes cipőt. Úgy rohantunk haza, mint akit kergetnek, bevonultam a fürdőmbe, hajat mostam, hajat göndörítettem, sminkeltem és 8 előtt 10 perccel már kész is voltam. Olyan szinten rázott még mindig a hideg, hogy kénytelen voltam felmenni a bőrdzsekimért, nyár ide vagy oda. Időközben hallottam, hogy Nanc beengedi Maxet, levonultam hát a lépcsőn, remegő végtagokkal várva a reakciót a megjelenésemre. Megérte szenvedni a vásárlással és a készülődéssel, mert egy hatalmas 'hűhát' kaptam dicséretképp. Nancy drága kötelességének érezte, hogy kissé eljátsszon az apa szereppel és komoly hangon közölte:
- Ha bármi baja esik a hölgynek, velem gyűlik meg a bajod.
- Nyugi Nanc, minden rendben lesz - öleltem át és boldogan léptem ki az utcára. Legalább 2 órát autóztunk, szinte végig az óceán mentén. Még éjszaka is gyönyörű. Bár láthatnák apuék is azt, amit én most. Borzasztóan hiányoznak. A közös vasárnapi villásreggelik, a focimeccsek és a szobám. A szobám a tökéletes fa burkolatával, a zongorás poszterekkel és a rajzaimmal. A hátsókertünk, a hinta és a csúszda. Meg a homokozó, ahol hatalmas várakat építettünk Jay-el és hugival. Az egész régi életem, Anglia. Hiába éreztem tökéletesnek a pillanatot Max anyósülésén, mégsem volt az. A régi, gyermeki időkben volt tökéletes minden, és elmondhatatlanul hiányzott minden. Éreztem, hogy két könnycsepp gurul végig az arcomon, éreztem sós ízüket a szám sarkában. Merengésemből világsztár-sofőröm zökkentett ki, jelezvén, hogy megérkeztünk.
- De hisz itt nincs semmi Max! - közöltem felvont szemöldökkel és végigmértem a helyet, ahol álltunk. Óceán, homok, sötét. Csak nehogy valami óceánparti, gyertyafényes vacsi legyen. Ennyire nem vagyok romantikus alkat, meg az amúgy is a házaspárok, meg a lánykérések sajátossága.
- Gyere - indult lefelé a partra -, bízz bennem!
Jobb híján követtem hát, instabilan tipegve tűsarkúimban a homokon. Talán le kéne vetnem őket, fordult meg a fejemben és már nyúltam is le a bal lábamhoz, hogy kilépjek a cipőmből, de hirtelen szédülés fogott el. Forgott velem a világ, összefolyt a víz a parttal, semmit nem láttam csak színes foltokat. Melegség öntötte el az egész testem, végre nem fáztam. Hirtelen Aput láttam meg magam előtt, aztán Anyut és Nagyit.
- Apu...apu... - nyöszörögtem, majd hirtelen minden elsötétült.
*Max-szemszög*
Sosem csináltam még ilyet. Lehívattam egy kis zenekart a partra, akik majd salsát, meg rumbát meg mindenféle latin zenét játszanak nekünk és majd táncolunk, meg beszélgetünk. Remélem nem egy nagy, romantikus parti vacsira számít, az nem én vagyok. Várjunk, hová tűnt Lizy?! Nyugtalanul néztem hátra és meg is pillantottam. Valamit próbált mondani, majd elájult, lezuhanva a homokba. Amilyen gyorsan csak a homok engedte, szaladtam oda hozzá és szólítgatni kezdtem. Semmi reakció. Uramisten. Mit kell ilyenkor csinálni?
- Valaki? Valaki, segítség! - a legjobb dolog ami eszembe jutott a kiabálás volt. A zenekar tagjai hallották meg, és egy szempillantás alatt ott termettek mellettem.
Ölembe vettem Lizy fejét, simogattam a haját, kisöpörtem a homokot aranybarna fürtjei közül. A szívem a torkomban dobog, valahonnan messziről egy mentő szirénáját hallom, majd két mentőorvos rohan felénk, hordággyal, táskákkal. A zenekar tagjai elhúznak Lizy mellől, mondván hagyjam dolgozni az orvosokat. Hordágyra rakják, valami lélegeztető szerűt raknak az arcára és rohannak a mentő felé. Szótlanságomból és halálfélelmemből az orvos szavai hívnak vissza a normális életbe:
- Uram, óhajt velünk jönni a kórházba?
- Igen...hová viszik? Mi történt vele? Meg fog gyógyulni?
- Uram,kérem szálljon be a kocsiba, amint a kórházba érünk minden kérdésére választ kap.
Betámolyogtam a mentőbe, leültem az orvos mellé és hagytam, hogy a gondolatok elárasszák az elmém.
Mi van, ha szívbeteg és nem szabad izgalmaknak kitenni és miattam meg a meghívásom miatt izgulni kezdett és ez az egész miattam van? Soha nem szabadott volna ilyet tennem. Mi van, ha meghal? Vagy lebénul? Hirtelen remegés lett úrrá rajtam, az ujjaim rángatóztak, majd patakokban csorogtak a könnyeim.
- Uram, vegyen be egy nyugtatót - láttam meg magam előtt az egyik orvos tenyerét benne egy apró tablettával. Elvettem, majd víz nélkül lenyeltem.
A kocsi lefékezett, a két orvos kiugrott a kocsiból, hordágyon betolták az épületbe Lizyt én pedig teljesen magamra maradtam.
- Fel kell hívnom Jay-t. És Nancy-t - motyogtam magamban. Sokkos állapotban kotorásztam a zsebembe a telefonomért, majd megkerestem Jay számát. A második csörgésre felvette, mégis örökkévalóságnak tűnt.
- Na mi van? Hogy megy a randi?
- Jay! Ide kell jönnöd. Lizy elájult. Elvitték a mentők. Jézusom Jay gyere ide!
- Hova menjek? Mi történt?
- Városi kórház! Rohanj és hozd Nancy-t is! Siessetek kérlek, nagyon félek - rebegtem a telefonba, majd lerogytam a betonra. Egy nővér termett mellettem, bekísért valami undorítóan zöld váróba és magamra hagyott.
Alig 20 perc múlva befutott Jay, Nancy és az egész banda. Még Seev és Nunu is, pedig romantikázni indultak a délután. Nancy termett ott előttem elsőként és rámzúdította a kérdéseket:
- Mit csináltál vele? Bántottad? Mi történt? Válaszolj már - szinte már ordítozott, én meg egy hangot se tudtam kipréselni magamból. Szerencsémre egy orvos lépett közénk, lecsillapítva ezzel Nancy kedélyeit.
- Önök vannak itt Lizbeth Alexander kisasszonnyal?
- Igen - pattantam fel hirtelen - Mi van vele?
- Egyelőre ismeretlen okokból pár pillanatra leállt a szívműködése, de már jól van.
- Bemehetünk hozzá? - kérdezte Nancy.
- Csak egy valaki, még nagyon kimerült.
- Lehetek én? - hebegte Jay, aki eddig meg sem szólalt és olyan fehér volt, mint a fal. Összenézünk Nancy-vel és bólintottunk.
*Lizy-szemszög*
- Na mi van máris hiányzom?
- Ne éld bele magad, csak azért hívlak, hogy mi lesz az esti program?
- Miért érdekel? Amúgy meglepetés, de csípd ki magad amennyire csak tudod!
- Hát ezzel kisegítettél - de válaszra sem méltatva letette. Tipikus pasi.
Megtudván, hogy gyönyörűnek kell lennem, Nancy végre nekiindulhatott csodás ruhám megtalálásának. Rengeteg habos-babos, királylányos ruha után aztán ráakadtam végül a tökéletes ruhára, amiben tény, ami tényleg tökéletesen festett rajtam.
- Már csak egy cipőt kell találnunk neked, és garantált a sikered Lizy!
- Na akkor haladjunk, még sminkelnem meg hajat csinálnom is kell!
4 cipőboltot jártunk be, de megtaláltuk a szintén teljesen tökéletes cipőt. Úgy rohantunk haza, mint akit kergetnek, bevonultam a fürdőmbe, hajat mostam, hajat göndörítettem, sminkeltem és 8 előtt 10 perccel már kész is voltam. Olyan szinten rázott még mindig a hideg, hogy kénytelen voltam felmenni a bőrdzsekimért, nyár ide vagy oda. Időközben hallottam, hogy Nanc beengedi Maxet, levonultam hát a lépcsőn, remegő végtagokkal várva a reakciót a megjelenésemre. Megérte szenvedni a vásárlással és a készülődéssel, mert egy hatalmas 'hűhát' kaptam dicséretképp. Nancy drága kötelességének érezte, hogy kissé eljátsszon az apa szereppel és komoly hangon közölte:
- Ha bármi baja esik a hölgynek, velem gyűlik meg a bajod.
- Nyugi Nanc, minden rendben lesz - öleltem át és boldogan léptem ki az utcára. Legalább 2 órát autóztunk, szinte végig az óceán mentén. Még éjszaka is gyönyörű. Bár láthatnák apuék is azt, amit én most. Borzasztóan hiányoznak. A közös vasárnapi villásreggelik, a focimeccsek és a szobám. A szobám a tökéletes fa burkolatával, a zongorás poszterekkel és a rajzaimmal. A hátsókertünk, a hinta és a csúszda. Meg a homokozó, ahol hatalmas várakat építettünk Jay-el és hugival. Az egész régi életem, Anglia. Hiába éreztem tökéletesnek a pillanatot Max anyósülésén, mégsem volt az. A régi, gyermeki időkben volt tökéletes minden, és elmondhatatlanul hiányzott minden. Éreztem, hogy két könnycsepp gurul végig az arcomon, éreztem sós ízüket a szám sarkában. Merengésemből világsztár-sofőröm zökkentett ki, jelezvén, hogy megérkeztünk.
- De hisz itt nincs semmi Max! - közöltem felvont szemöldökkel és végigmértem a helyet, ahol álltunk. Óceán, homok, sötét. Csak nehogy valami óceánparti, gyertyafényes vacsi legyen. Ennyire nem vagyok romantikus alkat, meg az amúgy is a házaspárok, meg a lánykérések sajátossága.
- Gyere - indult lefelé a partra -, bízz bennem!
Jobb híján követtem hát, instabilan tipegve tűsarkúimban a homokon. Talán le kéne vetnem őket, fordult meg a fejemben és már nyúltam is le a bal lábamhoz, hogy kilépjek a cipőmből, de hirtelen szédülés fogott el. Forgott velem a világ, összefolyt a víz a parttal, semmit nem láttam csak színes foltokat. Melegség öntötte el az egész testem, végre nem fáztam. Hirtelen Aput láttam meg magam előtt, aztán Anyut és Nagyit.
- Apu...apu... - nyöszörögtem, majd hirtelen minden elsötétült.
*Max-szemszög*
Sosem csináltam még ilyet. Lehívattam egy kis zenekart a partra, akik majd salsát, meg rumbát meg mindenféle latin zenét játszanak nekünk és majd táncolunk, meg beszélgetünk. Remélem nem egy nagy, romantikus parti vacsira számít, az nem én vagyok. Várjunk, hová tűnt Lizy?! Nyugtalanul néztem hátra és meg is pillantottam. Valamit próbált mondani, majd elájult, lezuhanva a homokba. Amilyen gyorsan csak a homok engedte, szaladtam oda hozzá és szólítgatni kezdtem. Semmi reakció. Uramisten. Mit kell ilyenkor csinálni?
- Valaki? Valaki, segítség! - a legjobb dolog ami eszembe jutott a kiabálás volt. A zenekar tagjai hallották meg, és egy szempillantás alatt ott termettek mellettem.
Ölembe vettem Lizy fejét, simogattam a haját, kisöpörtem a homokot aranybarna fürtjei közül. A szívem a torkomban dobog, valahonnan messziről egy mentő szirénáját hallom, majd két mentőorvos rohan felénk, hordággyal, táskákkal. A zenekar tagjai elhúznak Lizy mellől, mondván hagyjam dolgozni az orvosokat. Hordágyra rakják, valami lélegeztető szerűt raknak az arcára és rohannak a mentő felé. Szótlanságomból és halálfélelmemből az orvos szavai hívnak vissza a normális életbe:
- Uram, óhajt velünk jönni a kórházba?
- Igen...hová viszik? Mi történt vele? Meg fog gyógyulni?
- Uram,kérem szálljon be a kocsiba, amint a kórházba érünk minden kérdésére választ kap.
Betámolyogtam a mentőbe, leültem az orvos mellé és hagytam, hogy a gondolatok elárasszák az elmém.
Mi van, ha szívbeteg és nem szabad izgalmaknak kitenni és miattam meg a meghívásom miatt izgulni kezdett és ez az egész miattam van? Soha nem szabadott volna ilyet tennem. Mi van, ha meghal? Vagy lebénul? Hirtelen remegés lett úrrá rajtam, az ujjaim rángatóztak, majd patakokban csorogtak a könnyeim.
- Uram, vegyen be egy nyugtatót - láttam meg magam előtt az egyik orvos tenyerét benne egy apró tablettával. Elvettem, majd víz nélkül lenyeltem.
A kocsi lefékezett, a két orvos kiugrott a kocsiból, hordágyon betolták az épületbe Lizyt én pedig teljesen magamra maradtam.
- Fel kell hívnom Jay-t. És Nancy-t - motyogtam magamban. Sokkos állapotban kotorásztam a zsebembe a telefonomért, majd megkerestem Jay számát. A második csörgésre felvette, mégis örökkévalóságnak tűnt.
- Na mi van? Hogy megy a randi?
- Jay! Ide kell jönnöd. Lizy elájult. Elvitték a mentők. Jézusom Jay gyere ide!
- Hova menjek? Mi történt?
- Városi kórház! Rohanj és hozd Nancy-t is! Siessetek kérlek, nagyon félek - rebegtem a telefonba, majd lerogytam a betonra. Egy nővér termett mellettem, bekísért valami undorítóan zöld váróba és magamra hagyott.
Alig 20 perc múlva befutott Jay, Nancy és az egész banda. Még Seev és Nunu is, pedig romantikázni indultak a délután. Nancy termett ott előttem elsőként és rámzúdította a kérdéseket:
- Mit csináltál vele? Bántottad? Mi történt? Válaszolj már - szinte már ordítozott, én meg egy hangot se tudtam kipréselni magamból. Szerencsémre egy orvos lépett közénk, lecsillapítva ezzel Nancy kedélyeit.
- Önök vannak itt Lizbeth Alexander kisasszonnyal?
- Igen - pattantam fel hirtelen - Mi van vele?
- Egyelőre ismeretlen okokból pár pillanatra leállt a szívműködése, de már jól van.
- Bemehetünk hozzá? - kérdezte Nancy.
- Csak egy valaki, még nagyon kimerült.
- Lehetek én? - hebegte Jay, aki eddig meg sem szólalt és olyan fehér volt, mint a fal. Összenézünk Nancy-vel és bólintottunk.
*Lizy-szemszög*
Elképesztő fejfájás. Az elsötétülés után ez az első érzés ami magába kerít. Hasogat, lüktet és alig van erőm bármire is. Csak résnyire nyitom a szemem, mindenhol csak zöldet látok. De olyan nagyon zöldet képzeljetek el. Kórház-zöldet. És tömény kórház-szagot, már-már émelyítőt. Balra fordítom a fejem, egy fehér köpenyes, szemüveges férfi körvonalai bontakoznak ki a szemem előtt. Nagyjából nehezen dolgozó agyammal is sikerül rájönnöm, hogy valószínűleg egy kórházi szobában vagyok. Mielőtt megszólalhatnék, az orvos-szerű alak az ágyam mellé érkezik:
- Jó estét hölgyem, Dr. Parkson vagyok, ha megengedi pár gyors vizsgálatot végrehajtok magán.
Ezután egy kis zseblámpával belevilágított a szemembe és megkérte kövessem a szememmel a fényt. Amint befejezte, elmondta, hogy elájultam a parton és, hogy mentő hozott be. Valószínűleg a kimerültség hatására, de orvosilag nem kimutatható okok miatt néhány tizedmásodpercre leállhatott a szívem, majd elvesztettem az eszméletem.
- Most, ha megengedi kinézek a folyosóra, azt hiszem egy kisebb csapat verődött össze kint - ha jól sejtem magácska miatt - majd mosolyogva magamra hagyott.
Épp elszundítottam volna, amikor kinyílt az ajtó. Becsukva hagytam a szememet, reméltem csak egy nővér jött be valamiért. Ám, hallottam, hogy valaki egy széket húz az ágyam mellé, leül, majd kezébe veszi a kezem. Megismertem az érdes kezet, Jay volt az. Semmi erőm nem volt beszélgetni, pihenni akartam, így hát azt tettem, hogy alszok. Eleinte csak fogta a kezem, aztán beszélni kezdett hozzám. Sosem hallottam még ennyire erőtlennek és remegőnek a hangját:
- Kicsi Lizy! Ha tudnád mennyire ránk ijesztettél. Amikor Max hívott, hogy kórházban vagy még a szívverésem is megállt egy kicsit. A többiek alig tudtak kiszedni belőlem néhány értelmes szót. Szerencsére Tom észen volt, betuszkolt a kocsidba és még annyi esze is volt, hogy a húgodért is elmenjünk. Igazából rettegtem, hogy elveszítelek. Gyerekkorom óta te vagy az egyik legbiztosabb pont az életemben a tesóddal együtt, nem tudom mi lenne velem nélküled. És tudom, hogy mostanában nagyon elhanyagoltalak, de az új lemez, a stúdiózás és minden, de ígérem mostantól máshogy lesz! - itt elhallgatott és mintha kotorászott volna valami után, majd elkezdett orrot fújni. Csak nem sír - fordult meg ekkor a fejemben és muszáj voltam kinyitni a szemem. És igen, tényleg sírt. Szép csendben csorogtak le az arcán, majd vesztek el a borostájában. Aztán, egyszer csak észrevette, hogy figyelem:
- Lizy? Felébresztettelek? - kérdezte bűnbánó arccal, elfojtott hangon.
- Igazából nem is aludtam - húztam félmosolyra a szám - mindent hallottam, amit mondtál.
- Ugye tudod hogy nagyon szeretlek?
- Tudom Jaybird, tudom. Én is téged! De megharagudnál, ha azt mondanám, hogy aludnom kell?
- Már itt sem vagyok - nyomott egy puszit a homlokomra -, de valaki mindig lesz kint a folyosón, aki majd bejön ha felkelnél jó?
- Tökéletes - majd dobtam felé egy puszit, amint kiment az ajtón.
Iszonyúan fájt a fejem, aludnom kellett és amíg Jay idebent volt 7-szer csörgött a telefonom. Kénytelen voltam megnézni. Mind a 7 hívás Katniss-től, a modellügynökömtől jött. Vissza kell hívnom, tudatosult bennem. Megnyomtam hát a hívás gombot, kihangosítottam és letettem az ágyra.
- Lizy drágám! Csakhogy felveszed! Mi van veled, csak nem bulizol?
- Igazából kórházban vagyok Katniss. Kicsit lemerült az energiám, elájultam és behoztak.
- Akkor lemondjam a heti fotózásokat ugye csillagom?
- Hát, nem hiszem, hogy el tudnék menni bármelyikre is meg az orvos szerint is pihennem kéne.
- Olyan kis erőtlen a hangod, van ott veled valaki aki vigyáz rád?
- Jay volt bent, meg hugi, nem vagyok egyedül nyugi! - igyekeztem ezt olyan pozitív energiával mondani, amennyire csak tudtam.
- Majd holnap este beugrok hozzád én is Tündérkém, addig meg pihenj, szeretlek! - és már le is tette. Nagyon szeretem Katnisst, még Jay mutatott be neki két éve Londonban. Nélküle most sehol se lenne a modellkarrierem. És mint ember is ott van nekem bármikor ha kell.
Mosolyogva, sajgó fejjel aludtam hát el, mit sem sejtve a sötét jövőről.
* * *
Ajtónyitás törte meg édes álmomat, de nem akartam még felébredni. Álmaimban ott voltak velem a szüleim. Csukott szemmel, füleimre hagyatkozva próbáltam meg kitalálni hát, hogy ki lehet az. Orvos vagy kórházi dolgozó biztosan nem, mert leült a még tegnap Jay által az ágyhoz húzott székre. Mély levegőket vesz, de nem szól. Kíváncsi természetem azonban nem engedi, hogy visszatérjek az álmok világába, muszáj kinyitnom a szemem.
- Tom? - igyekeztem leplezni a meglepettségem, de azt hiszem nem igazán sikerült.
- Talán valami jobbra számítottál álomszuszék? - kérdezte látván csodálkozásomat, de meg sem várva válaszomat folytatta is - Ha egy fél órával előbb kelsz Max ült volna itt nem én.
- Ti váltjátok egymást, hogy mikor felébredek sose legyek egyedül?
- Tudom, édesek vagyunk. Viccet félretéve, jól megijesztettél minket. Max drágát meg úgy istenigazából. Ritkán látni ennyire idegesnek, mint amilyen miattad lett.
- Nem akartam tönkretenni a randinkat, tényleg. Meg megijeszteni se akartalak titeket...
- Nehogy nekiállj még mentegetőzni - vigyorgott Tom - inkább mondd el mit tudni, mi történt?!
- Igazság szerint a doki azt mondta a kimerültség okozta az egészet. Még pár napig bent kell maradnom, aztán meg pár hét pihi otthon.
- Hát mi lesz így a modellkedéssel? Hogy hozod nekünk így a jó kis bikinis portfóliós képeid? - nem bírtam megállni, elnevettem magam, hihetetlen mennyire bolond ez a pasi - Na, legalább nevetsz kis bolond - ám ebből a mondatából szinte semmi nem jutott el az agyamig, mert átnézve Tom válla fölött a folyosón egy kissé ismerős kopasz fejre lettem figyelmes.
- Tom?
- Mondd - nézett rám készségesen.
- A folyosón az ott Max?
- Szóval én már nem is vagyok jó - játszotta a sértődöttet, miközben hátranézett -, de igen ő az. Máris beküldöm hozzád! - kaptam egy puszit, majd kiment. Láttam, hogy a folyosón beszélgetnek még, ezért vettem a fáradtságot és kimentem a fürdőbe. Csak a takaró alól kimászva vettem észre, hogy a jól ismert kórházi egyenruha van rajtam, és amint elértem a tükörig még inkább elborzadtam. A hajam kócos volt, a sminkem elfolyt így gyorsan magamra zártam az ajtót, lemostam minden festéket magamról, lófarokba kötöttem a hajam és farkasszemet néztem a természetes énemmel. Előbb vagy utóbb úgyis látna smink nélkül is, legalább túlesek rajta.
- Mély levegő, nyugodtság, mély levegő, nyugodtság - mormoltam magamban újdonsült mantrám és kimentem. Sehol senki és semmi. Vagyis de, egy kis ajándék az ágy melletti asztalon, amit eddig nem is láttam. Muszáj volt lefotóznom és azonnal posztolnom Twitterre:
- Tom? - igyekeztem leplezni a meglepettségem, de azt hiszem nem igazán sikerült.
- Talán valami jobbra számítottál álomszuszék? - kérdezte látván csodálkozásomat, de meg sem várva válaszomat folytatta is - Ha egy fél órával előbb kelsz Max ült volna itt nem én.
- Ti váltjátok egymást, hogy mikor felébredek sose legyek egyedül?
- Tudom, édesek vagyunk. Viccet félretéve, jól megijesztettél minket. Max drágát meg úgy istenigazából. Ritkán látni ennyire idegesnek, mint amilyen miattad lett.
- Nem akartam tönkretenni a randinkat, tényleg. Meg megijeszteni se akartalak titeket...
- Nehogy nekiállj még mentegetőzni - vigyorgott Tom - inkább mondd el mit tudni, mi történt?!
- Igazság szerint a doki azt mondta a kimerültség okozta az egészet. Még pár napig bent kell maradnom, aztán meg pár hét pihi otthon.
- Hát mi lesz így a modellkedéssel? Hogy hozod nekünk így a jó kis bikinis portfóliós képeid? - nem bírtam megállni, elnevettem magam, hihetetlen mennyire bolond ez a pasi - Na, legalább nevetsz kis bolond - ám ebből a mondatából szinte semmi nem jutott el az agyamig, mert átnézve Tom válla fölött a folyosón egy kissé ismerős kopasz fejre lettem figyelmes.
- Tom?
- Mondd - nézett rám készségesen.
- A folyosón az ott Max?
- Szóval én már nem is vagyok jó - játszotta a sértődöttet, miközben hátranézett -, de igen ő az. Máris beküldöm hozzád! - kaptam egy puszit, majd kiment. Láttam, hogy a folyosón beszélgetnek még, ezért vettem a fáradtságot és kimentem a fürdőbe. Csak a takaró alól kimászva vettem észre, hogy a jól ismert kórházi egyenruha van rajtam, és amint elértem a tükörig még inkább elborzadtam. A hajam kócos volt, a sminkem elfolyt így gyorsan magamra zártam az ajtót, lemostam minden festéket magamról, lófarokba kötöttem a hajam és farkasszemet néztem a természetes énemmel. Előbb vagy utóbb úgyis látna smink nélkül is, legalább túlesek rajta.
- Mély levegő, nyugodtság, mély levegő, nyugodtság - mormoltam magamban újdonsült mantrám és kimentem. Sehol senki és semmi. Vagyis de, egy kis ajándék az ágy melletti asztalon, amit eddig nem is láttam. Muszáj volt lefotóznom és azonnal posztolnom Twitterre:
@LizyAlexander: how cute :)
A gyors posztolás után visszatelepedtem az ágyamba. Magamra húztam a takarót, és már épp készültem aludni, mikor ismét nyílt az ajtó. Az érkező vendég irányába fordultam hát, s boldogan tudatosítottam, hogy Max az.
- Szia Csipkerózsika! - jött oda mellém és ült le ő is a szokásos helyre.
- Szia Max! Először is ne haragudj, hogy elrontottam a tegnap estét - kértem bocsánatot.
- Butus, nagyon megijesztettél ám! Azt se tudtam ki vagyok, mi vagyok és... még mostanra se sikerült feldolgoznom. Ja amúgy itt volt Nancy, hozott virágot, de el kellett mennie mert kapott állást egy Starbucks-ban.
- Nyugi, ne hadarj ennyire, mert semmit nem értek - csitítottam nevetve - és lehetne egy kérdésem?
- Persze, hallgatlak.
- Te egész éjjel és fél délelőtt itt voltál?
- Igen - húzta bájos mosolyra az arcát - és Jaybird is. De hazaküldtem aludni, tiszta táskásak lettek a szemei. És meddig kell itt döglened?
- Hát pár napot még bent tartanak, aztán hazamehetek. De szigorú pihenés van előírva, így le kellett mondanom minden fotózásomat erre a hónapra. Így meg, hogy Nanc dolgozik nem tudom mi lesz velem egyedül otthon.
- Figyi Lizy, lenne egy ötletem, megengeded, hogy megsúgjam?
- Hát persze, bár nem értem miért kell suttogni mikor csak ketten vagyunk - mosolyogtam, de hirtelen odahajolt a fülemhez és közölte velem briliáns tervét - De hisz Max, ez...ezt, te sem gondolhatod komolyan? És mégis hogyan, meg miért és mikor? - hihetetlenül lesokkolt Max ötlete, egyszerűen nem tértem magamhoz...
- Szia Csipkerózsika! - jött oda mellém és ült le ő is a szokásos helyre.
- Szia Max! Először is ne haragudj, hogy elrontottam a tegnap estét - kértem bocsánatot.
- Butus, nagyon megijesztettél ám! Azt se tudtam ki vagyok, mi vagyok és... még mostanra se sikerült feldolgoznom. Ja amúgy itt volt Nancy, hozott virágot, de el kellett mennie mert kapott állást egy Starbucks-ban.
- Nyugi, ne hadarj ennyire, mert semmit nem értek - csitítottam nevetve - és lehetne egy kérdésem?
- Persze, hallgatlak.
- Te egész éjjel és fél délelőtt itt voltál?
- Igen - húzta bájos mosolyra az arcát - és Jaybird is. De hazaküldtem aludni, tiszta táskásak lettek a szemei. És meddig kell itt döglened?
- Hát pár napot még bent tartanak, aztán hazamehetek. De szigorú pihenés van előírva, így le kellett mondanom minden fotózásomat erre a hónapra. Így meg, hogy Nanc dolgozik nem tudom mi lesz velem egyedül otthon.
- Figyi Lizy, lenne egy ötletem, megengeded, hogy megsúgjam?
- Hát persze, bár nem értem miért kell suttogni mikor csak ketten vagyunk - mosolyogtam, de hirtelen odahajolt a fülemhez és közölte velem briliáns tervét - De hisz Max, ez...ezt, te sem gondolhatod komolyan? És mégis hogyan, meg miért és mikor? - hihetetlenül lesokkolt Max ötlete, egyszerűen nem tértem magamhoz...
miért Katniss??? amúgy,ezt leszámítva tök jóóóóó :)
VálaszTörlés