8. fejezet

Étterem, pompa, csillogás. Homár, ráksaláta, tiramisu. A kedvenceim, vonósnégyes, sok szerelmespár. És mi. Keze a kezemen, mosolyog, mosolygok. Nevetünk. Egy romantikus film forgatókönyvét se lehetne jobbra írni. Vagy csöpögősebbre. De mégis mikor csapott át a megszokott kis életem egy hollywoodi háromnapigsztár filmbe? Akartam én modell vagy épp egy szupersztár banda ismerőse lenni? Vagy ez az egész nem is rajtunk múlik? Talán mindent ural fentről az életem filmjének rendezője? És vajon mikor üt be a katasztrófa? Agyoncsap majd egy meteor, esetleg felfalnak a zombik? Vagy ez már a happy end-em és boldogan élek amíg meg nem halok? Vagy még el sem kezdődött? Talán ez még csak a mozi félhomályában végigült, kukoricaropogtatós reklámok ideje?
- Tudnád milyen szép vagy mikor elmerengsz - zökkent ki Ő. Félmosollyal néz rám. Azzal a félmosollyal, ami már annyi lány szívét törte össze.
Fizet, betolom a székem, belémkarol és elmegyünk. Valahova, ahol nem vagyok otthon. Nem ismerem, ő sem ismeri. Park, sötét fákkal, padokkal és emberek nélkül. Esik. Nagyon esik, mintha csak siratna az ég valamit. Összetapad a hajam, fázom. Átölel, érzem a szívverését, érzem, hogy boldog. Mosolyognak a mozdulatai, mosolyog vele ő is és az én lelkem is. Tökéletes. Tényleg az.
Könnyeden húz még közelebb magához, bizserget ahogy az érintése végigfut az egész testemen. Akaratlanul is a tarkójára vándorolnak a kezeim. Sosem láttam még ilyen közelről emberi arcot. Lecsukom a szemem, rábízom magam. Andalítóan édes az első csók. Másodpercekig tart, mégis mintha az örökkévalóság lebegne kettőnk között. Már nem fázom. Itt van és itt vagyok. Nem tudom meddig lesz itt, de most, hogy elvesznék egyedül, most itt van.
Nem akarunk többet, beérjük egymásból ennyivel. Sétálunk hazáig, semmi taxi. Összekulcsolódnak az ujjaink, csendesen megyünk a szobámig, nem keltjük fel Nancy-t. Ruhástól dőlünk az ágyra. Mögöttem fekszik, átkarol. Édesen hívogatnak a karjai, felé fordulok és vállába fúrom az arcom. Egyszerre szuszogunk, együtt ver a szívünk. Elalszik. Elalszom.

* * *

Nem ébreszt semmi, magamtól kelek. Néhány percig mindig szeretek csukott szemmel rákészülni az adott napra. Pláne akkor jó ez, ha életem egyik legszebb éjszakája után tehetem. Csak egy ártatlan csók volt és én mégis olyan boldog vagyok, mint amilyen régen voltam már. Max mackó módjára hortyog mellettem, nincs szívem felébreszteni. Óvatosan kihámozom magam még mindig ölelő karjaiból, majd felkaptam valami kényelmesebb szerkót és a konyha felé vettem az irányt.
Mire lefőtt a kávém, édesen kómás fejjel Nancy is előbukkant a szobájából. Reggel sosem ajánlott az útjába állni, kell neki egy óra, hogy életképes legyen. Kivéve ezen a reggelen. Amint meglátott minden fáradtság kiszökött a szeméből és szó szerint letámadott:
- Láttam ám amikor bejöttetek az éjszaka! Mi volt? Mit csináltatok? - mászott az aurámba.
- Egy: ha megengeded, letörölném a kávét magamról, amit köszönök, hogy rám öntöttél. Kettő: tudom, hogy a húgom vagy, de egy kis magánéletem nekem is lehet - kacsintottam rá nevetve. Mintha lett volna bármi haszna...
- De most akkor együtt vagytok?
Mielőtt válaszolhattam volna, ölelő karokat éreztem a derekamon és lágy csókot a nyakamon.
- Te jóságos isten! A nővéremnek popsztár pasija van - kezdett eszelős ugrálásba, mint valami felhúzós játékfigura. Visszavonom, mégsem ő az érettebb kettőnk közül.
- Nancy, higgadj le - próbáltam leállítani, de már mindegy volt, ezért csak egy kérést tolmácsoltam felé - Próbáld meg titokban tartani, még nem hivatalos. Ugye? - vetettem kérdő pillantást Max felé. Helyeslő bólintás és őrületesen gyönyörű, fáradt, reggeli mosoly jelezte, hogy még tényleg nem vagyunk hivatalosak együtt.
- Aaaaaaaazért, Jay-t felhívhatom és elmondhatom neki? - kérdezte pillarezegtetve bezsongott hugicám.
- NEM - vágtuk rá kórusban mindketten. Még csak az kéne. Oké, hogy kibékültek, de Jay akkor sem fogadná örömmel a hírt, hogy azok után, ami történt mi együtt vagyunk.
- Jól van kis gerlicéim, de estére meghívásunk van hozzátok - nézett Max-re - egy közös estére, mielőtt újra munkába álltok.
- És? - vontam fel a szemöldököm.
- Úgysem tudjátok megállni, hogy ne legyetek...khm....szerelmespár - az utolsó szót úgy mondta, mint egy huncut kis óvodás, majd felszaladt a szobájába.
- Csipkerózsika - fordított maga felé Max.
- Mondd - karoltam át a nyakát, és álltam lábujjhegyre, hogy tökéletesen egy magasságban legyünk.
- Mi a programod mára?
- A délelőtt lesz egy fotózásom, aztán összefutok pár barátnőmmel és este nálatok, ha minden igaz. De miért érdekel?
- Nem maradhatnánk kettesben egész nap estig? - pedzegette kisfiús mosollyal.
- Szeretném, de nem lehet - pusziltam meg az orrát, majd elindultam a szobám felé. Vagyis indultam volna. Max nem engedte el a kezem, húzott vissza magához - Engedj, mennem kell.
- Előtte kérek egy puszit. Sőt, egy csókot kérek - alkudozott még mindig azzal a bizonyos szédítő mosolyával. Én meg persze beadtam a derekam. Egy szájra pusziba még soha senki nem halt bele. Azt hiszem...
A szájra pusziból több perces csókolózás lett a konyhám közepén. Bár örökre így maradhatnánk, gondoltam. Ezt megakadályozván csörömpölni kezdett a telefonom, Katniss volt az:
- Szia Szivi! Remélem nem aludtál el és 1 óra múlva a stúdióban vagy! - ismét a szokásos parancsoló hanglejtés. Más se hiányzott.
- Már rég fent vagyok és ott leszek. Puszi - raktam le gyorsan. Esdeklő pillantások közepette kiimádkoztam magam Max karjaiból, majd a gardrób felé vezetett utam. Nem variáltam túl a dolgokat, elvégre a fotózáson úgyis kapok ruhát, így egy laza pólót választottam farmer rövidgatyóval és saruval. Nem mondom, hogy most néztem ki életemben a legjobban, de elment a dolog.
Visszacsoszogtam a nappaliba, ahol Max lelkesen nyomkodta a kis varázsdobozát, mintha a telefonja nélkül nem lenne élet.
- Jössz vagy maradsz? - érdeklődtem.
- Ha kiraksz nálunk, akkor elmegyek veled - pattant fel. Együtt indultunk el, és végre én fuvaroztam őt és nem fordítva. A rádióban szerencsés véletlen folytán a Chasing the sun szólt, így muszáj volt énekelve megtennünk az első pár percet. Aztán jött a kínos kérdés:
- Maaaaax - kezdtem bele - mégis mit mondasz a skacoknak hol voltál az este?
- Randiztunk, aztán összefutottam egy haverral és kocsmáztunk meg nála aludtam. És igen, lezsíroztam vele az alibim.
- Szerinted nagyon kiakadna Jay? - vetettem fel a témát. Utáltam hazudni és titkolózni előtte.
- Tudom, hogy a legszívesebben elmondanád neki - kulcsolta össze az ujjainkat - és én is, ha tehetném világgá kürtölném. De Jay megölne, és sajnos joggal tenné. Bár hozzáteszem egy elég szexi testtől fosztaná meg a világot. És azt sem akarom, hogy rajtunk csámcsogjon a sajtó már az elején - puszit nyomott a kezemre és sikeresen meggyőzött. Igaza volt, ezt tudtam is, de nehéz lesz, abban is biztos voltam.

Az érzékenynek nem mondható búcsú után a TW rezidencia előtt a stúdióba indultam. Azt sem tudtam milyen fotózás lesz, de nem is izgatott. Örültem, hogy végre újra dolgozhattam - már ha a modellkedés annak számít.
Amint beértem körülrajongott a stáb, legalább mintha holtaimból támadtam volna fel és nem 3 hét szünet után állnék újra a kamerák elé. Örültem a szeretetüknek, nagyon is. Hiányoztak már, egytől egyig.
Gyönyörű göndör fürtöket kaptam, és natúr sminket. Majd betoppant az én egyetlen drága menedzserem és közölte, hogy a BeBe cég felkért, hogy legyek az arcuk az évben. Sikítozva örülős percek, majd több órás fotózás. Alig álltam a lábamon, ráadásul a csajokkal való kaját is le kellett mondanom olyan sokára végeztem.

Otthon Nanc drága már zsongott, hogy induljunk végre a fiúkhoz. Nem tudom mi ütött belé, nagyon pörög ma, pedig nem szokott ilyen lenni egy laza kis buli miatt.
- Gyerünk, haladj. Csípd ki magad picit aztán mehetünk - utasított.
- Jólvan, felkapok egy farmert és kész.
- Mondom csípd ki magad. Az neked farmert jelent modellkém? - vettem a lapot, jó formámat kell hoznom. Az a jó a fotózások utáni bulikban, hogy legalább a hajam meg a sminkem kész van. Rövidke válogatás után az egyik kedvenc ruhámra esett a választásom és rohantam Nancy-hez, aki már a kocsiban várt. Beraktam a slusszkulcsot,  és már-már rutinosan vezettem a fiúkhoz.
Nancy kopogott, majd beviharzott az ajtónyitó Max előtt, aki fülembe suttogott egy 'gyönyörű vagy'-ot majd amíg bementem, éreztem, hogy végigmér. Szerettem ha a szeretett lény rajtam legelteti a szemét. Ahogy körbenéztem sehol semmi kaja, se pia. Jay valószínűleg látta az értetlenséget az arcomon, majd közölte, hogy csak egy laza filmes este lesz végül, mert holnap reggel interjút adnak a rádióban. Megérte kiöltözni. No sebaj, legalább annak tetszek akinek tetszeni akarok.

Befészkeltem magam egy fotelbe, és a többiek és kényelembe helyezték magukat. Beraktunk valami ZS-kategóriás olcsó vígjátékot, amin Jay, Nath és Tom fantasztikusan jól szórakoztak, hugika elszundított Jaybird vállán. Siva és Nunu tökéletes szerelmespár módjára egymással voltak elfoglalva. Mi meg Max-el?! SMS-eket küldözgettünk egymásnak. Micsoda romantika gondoltam magamban. Gondoltam egyet és megkívántam egy kakaót, így a konyha felé vettem az irányt.
- Nekem is csinálsz? - bukkant fel egy kopasz fej a konyhaajtóban. Az a lényeg alig ijesztett meg.  Isten áldja az instant kakaópor feltalálóját, gyorsan csináltam egy bögre édes finomságot Max-nek is. 
- Mielőtt megkapnád, kérdeznem kell valamit - váltottam komolyra.
- Remélem nem akarsz világgá menni vagy valami - komorodott el Max is.
- Butus - mosolyodtam el - semmi ilyesmi. Csak...tudod. Én el akarom mondani nekik. Főleg Jay-nek. És oda akarok bújni hozzád.
- Ne akard ennyire Kincs. Csak kicsit bírd még ki így titokban - húzott magához, majd ismét intenzív csókcsatába bonyolódtunk - De tudod mit? Ha nagyon akarod, elmondhatod, de csak a bandának.
- De mégis hogyan - férkőztem az ölelésébe.
- Azt hiszem, ezzel nem lesz gondunk - mutatott ki a konyhaajtón és én is észrevettem. Észrevettem, ahogy gyakorlatilag mindenki minket néz. Kivéve Nancy-t, aki még mindig aludt.
- Ide azt a 20 dolcsit -bukott ki Seev-ből az első mondat, megtörve a kínos csendet.
- Ti fogadtatok ránk Nare-val? - kérdezte röhögve drága barátom. Végre kimondhatom. A pasim, a barátom, szólíthatom édesnek, drágának, amit csak szeretnék.
- Ugyan dehogy - vigyorgott zavarában a másik szerelmespár.
Tom és Nathan boldogan vetették magukat a nyakunkba kifejezvén örömüket kettőnk kapcsolata iránt. Egyedül Jay ült halálra vált arccal a kanapén. Hirtelen felpattant és egyszerűen felrohant az emeletre.
Több se kellett, rohantam utána. Még hallottam, ahogy becsapja a szobája ajtaját maga után. Próbáltam kinyitni, de kulcsra zárta.
- Jay! Jaaaay, engedj be - dörömböltem az ajtón - Tartozol ennyivel a barátságunknak! - utolsó mondatom hatott, dühödten ajtót nyitott.
- Te meg annyival tartoznál, hogy elmondod, hogy kivel kavargatsz épp - vágta a fejemhez.
- El akartam mondani Jay! Nincs egy napja, hogy úgymond együtt vagyunk és nem kavargatunk! És amúgy is, felnőtt ember vagyok és nem vagy az anyám!
- Még jó, hogy nem vagyok az anyád! Szégyellném, ha olyan lányom lenne, aki pár randi után aláfekszik egy popsztárnak, csak azért mert az, aki. Nem lennék büszke rád, ha az anyád lennék! - ezek a mondatai minden régi sebet felszakítottak, patakokban indultak meg a könnyeim.
- Nem feküdtem alá senkinek! Nem egy hülye picsa vagyok és Max sem úgy állt hozzám. És mégis hogy mered a szüleimet belekeverni ebbe az egészbe? Ki vagy te, hogy pálcát törj a fejem fölött? Hány részeg estéd után mentettelek ki az adott kalandodból?
Az elkövetkező 10 percben veszettül elfajultak a dolgok.
- Tudod mit Jay McGuisness? Örülnöd kéne annak, hogy két számodra fontos ember boldog együtt, egymással. Ehelyett te ítélkezel és gyűlölködsz. Bár ne is jöttem volna utánad, sőt, bár soha ne ismertelek volna meg - fejeztem be mondandóm, majd zokogva kiviharoztam a szobából, rácsapva az ajtót.

A nappaliban néma csendben ültek a többiek, gondolom végighallgatták az egészet. Nathan pattant fel először:
- Nem úgy gondolta a dolgokat, csak kibukott- próbálta védeni barátját.
- Ne most - intettem le, és zokogva vetettem magam Nancy karjaiba. Az egyetlen tökéletesen biztos pont az életemben. Majdnem az egyetlen...